A szent tehenek országa

A szent tehenek országa – városi tömegek Indiában

India egy lélekbúvár szemében 2. rész

India megértése a sokkarú istenre való rácsodálkozással kezdődik.
Miért van olyan sok karjuk az isteneknek?

Az óriási tömeg, mely ott él, a már-már fenyegetően hatalmas életfolyam, főként gyalogosan közlekedik, áramlik. Ebben a tömegben felettébb könnyű eltévedni, elveszni. Elindulni és sodródva haladni az árral könnyű, de nehéz megérkezni, a meghatározott úticélt elérni időben, pontosan. Ekkora tömegben a tér és az idő relativizálódik, elmosódik. Az átlag indiai nem siet, semmi sem sürgős neki, a legegyszerűbb tennivaló is sok időt fogyaszt.

Míg nálunk Európában az energiát, ott az időt pazarolják.

Pedig a gyors közlekedési eszközök kéznél vannak a városokban mindenütt, elsősorban a motorizált, háromkerekű riksák, melyekkel a szikh sofőrök szédületes sebességgel és boszorkányos ügyességgel hajtanak. Vannak közlekedési szabályok, de ki képes ennyi járókelőt szemmel tartani, hogy betartja-e őket? Hasonlóképp minden más szabályt is nehéz kontrollálni. Ettől függetlenül egyetlen közlekedési balesetet sem láttunk hat hét alatt. Nyomtalanul el lehet tűnni a bámészkodók, földönfekvők, kuporgok, ácsorgók, őgyelgők, lebzselők, sietők hadában. A sok ember türelmesen viszonyul egymáshoz, bezzeg a nyugati stílusú járókelők nem. Részeg embert és verekedést nem láttunk, pedig adódtak rázós helyzetek, főként a buszokon, melyek minden elképzelést felülmúlóan, életveszélyesen zsúfoltak.

Az odautazó, ha érteni akarja Indiát, vagy átalakítja kedvenc nézeteit, melyeket az emberről és a világról táplál, vagy megszökik az átalakulás elől.

A szent tehenek országa

Mint kősziklák, vagy lassan előretolódó szobrok emelkednek ki a végeláthatatlanul áramló sokaságból. Ők valóban nem törődnek semmivel. Miközben velük mindenki törődik. Hidegvérrel ballagnak keresztül és kasul a legforgalmasabb utakon is, szívesen leülnek kérődzni sugárutak kellős közepére és órákig fekszenek ott. Minden jármű gondosan kikerüli őket. Ha bárki ember fia elütne egy szent állatot, meglincselnék a járókelők.

A kereskedő tömeg arca

A közlekedő tömegen kívül feltűnik egy másik arc, a kereskedő arca. Nemcsak közlekedik, hanem ad – vesz szinte mindenki. Eladva vásárol és vásárolva ad el. Mi van ott igazából, szegénység vagy gazdagság? Egyidejűleg mindkettő. Vannak mesésen gazdag emberek, ipari és bank- birodalmak maharadzsái, az utcákon pedig óriási számban koldus szegények, nincstelenek mindenhol.
Minden elképzelhető áru, legyen akár keleti vagy nyugati, kapható. A szemétből guberált filléres árucikkektől a legmodernebb csúcstechnikával előállított árukig. Annyi ékszerüzletet egymás mellett, mint Delhi óvárosában, még Párizsban sem láthatunk.

Az evő-ivó tömeg

A leggyakoribb árucikk az olcsó étel és ital. Gyakori a következő pillanatkép: motorizált riksa száguld utasaival, de hirtelen megáll, sofőrje egy szót se szólva leugrik, pillanatok alatt ennivalót vásárol az utcai árusnál, szájába tömi és száguld tovább. Az utcai kereskedelem egyrészt a mindennapi betevő falat körül forog: tea, csapati, főtt rizs, kókuszdió, melyek elképesztően olcsón kaphatók. Másrészt bóvlik tömegét kínálja az óvatlan nyugati turistáknak. Nyugodt utcai sétáról szó sem lehet, minduntalan szembejön, melléd áll, leszólít valaki. Rád akar tukmálni valamit. Megfogja a könyöködet. Hosszasan magyaráz, akkor is, ha nem érted. És olyan hevesen ostromol, hogy még a zsebedbe is belenyúl: madam, madam, sir, sir, vedd meg az árumat. Ha nem kereskedő jön, akkor koldus zaklat. Gyermekkoldus, koldusnő, súlyos beteg vagy rokkant, és változatos technikával olyan leleményesen duruzsol a füledbe, mígnem kínodban, vagy nevetve adsz neki valamit, hogy elmenjen. De vesztedre, mert nem elmegy, hanem jönnek a többiek is, és ők is kérnek.
Korábban lelkes útitársaim az egykori angol gyarmatosítók véleményét kezdték visszhangozni. Hová is kerültünk? Milyen ország ez? Mit lehet kezdeni ezzel a sok fárasztó és elárasztó emberrel, akinek hiába magyarázzuk hosszasan, hová szeretnénk menni, nem értik. Mindenre mosolyogva bólogatnak, az igen nemet és a nem igent jelent.

India arra emlékeztet, amit régen tudtunk, de elfelejtettünk. Ahol az élet dúsan burjánzik, ahol élet életet szorongat, legyen akár Távol-, akár Közel-Kelet, az ilyen arcot mutat. Megmerültünk az indiai kollektív tudattalanban, mélynek, sötétnek és szokatlannak találtuk. Ittunk az Indiai Óceán vizéből és keserű volt. Földhöz vágtak a hullámai, de talpra álltunk és haladtunk tovább célunk felé, abban a tudatban, hogy mindez csupán a felszín csalóka hullámzása, de a mélység nyugodt.