Szerelem, házasság és családi élet Indiában

Szerelem, házasság és családi élet Indiában

India egy lélekbúvár szemével 4. rész

Az indiai társadalom hagyománytisztelő, hagyományhű és vallásos beállítottságú.
Különösképpen igaz ez a falusi Indiára, ahol a népesség legnagyobb része él. Viszont a nagyvárosokban már az évszázados angol uralom hatására is kialakult a nyugati szokások teljes vagy részbeni átvételének, a nyugatosodásnak természetes vágya, igénye és megjelentek a nyugati életforma szélsőségei is. Az angol uralom alatt a szélsőséges konformizmus, a legutóbbi évtizedekben pedig a szélsőséges nonkonformizmus formájában is.

Milyen képet mutat tehát a szerelem, házasság, család a mai Indiában?

Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy mint minden hagyományos társadalomban Indiában is a család és a családi élet döntő fontosságú. A szerelem viszont nem számít önmagában értéknek csupán a nyugatos orientációjú gyökértelenebb, a hagyományokhoz lazábban kötődő városi értelmiségi rétegek körében. Ennek következtében a fenti címet Indiában így fogalmaznák: szerelem a házasságban illetőleg a családban.
Mivel India tradicionális társadalom ezért elkülöníti egymástól a nemeket, a lányokat és a fiúkat, a nőket és a férfiakat, a társadalmi élet minden területén.

És mivel az indiai társadalom patriarkális, apa centrikus beállítottságú, ez nyomja rá bélyegét a házasságra, a szerelemre és a gyermekek nevelésére is. Minden indiai férfiember szép családi életet kíván magának, odaadó, engedelmes és hűséges feleséget, sok gyermeket, elsősorban fiú másodsorban lány gyermekeket, akik tisztelik őt engedelmeskednek neki, felnövekedve átveszik tőle a nagycsalád minden gondját-baját. A korábbi családapa pedig csöndes remeteségben visszavonulva élhet istenközelben vallása parancsa szerint.

A párkapcsolat lélektani megközelítésben

A komplex lélektan szerint minden emberi lélek polarizált, ami egyértelmű azzal, hogy lappangó formában benne rejlik a férfiasság (animus) és a nőiesség (anima) elve. A férfi és női lélek csupán abban különbözik, hogy nő esetében az animával azonosítja magát tudatosan és a tudattalanban rejlő animusát vetíti ki azokra a férfiakra akikkel szembesül. Míg a férfi esetében az animussal azonosítja magát és a tudattalanban rejlő animát vetíti ki azokra a nőkre akikkel találkozik. A modem lélektan szerint is a férfiasságban benne rejlik a nőiesség és viszont a nőiességben a férfiasság valamint mindkettőben megtalálható a gyermek ősképe és a gyermek ősképében mindkettő. Azt mondhatjuk tehát hogy az ember pszichéjében felfedezhető a család: apa, anya, gyermek csirája, elve.

Tehát a lélektan szerint is központi fontosságú minden egyén számára hogy párját megtalálja hiszen ezzel magára talál és hogy a születendő közös gyermek révén a páros önmagán túllépjen vagyis transzcendálódjék.

Mindenütt a világon máig is vita tárgyát képezi, hogy koedukált legyen-e a nevelés, vagyis együtt neveljük a lányokat és a fiúkat, vagy ne legyen koedukált tehát külön neveljék őket. Nyilvánvaló, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai és ezt ma már a nyugati társadalmak tagjai is egyre inkább érzik. A nyugati társadalom a romantika kora óta emancipálni (egyenjogúsítani) kívánja a nőt, ettől a kortól számítható az úgynevezett szerelmi házasság elvének elterjedése is. Ennek érdekében azt javasolja, hogy ne tegyünk a nemek között különbséget, bár ez a különbség testi szinten kétségtelenül létezik. A gyakorlat nyelvére fordítva ne legyen eleve hátrány nőnek születni, hiszen a nő nemcsak szerető és anya, hanem ember is. Természetesen minden ép-érzékű nő anya és szerető is kíván lenni, de a viharos jelek szerint egyáltalán nem mindegy hogy hová tesszük a hangsúlyt, melyik szerepet emeljük ki illetve szorítjuk háttérbe.
Mindenesetre India egyenlőre még a velünk ellenkező úton jár. Alig vagy egyáltalán nem akarja emancipálni a női nemet, ragaszkodik hagyományos nőképéhez, melyet évezredeken keresztül kipróbáltnak és beváltnak tart és úgy gondolja, hogy a női nem nyugati típusú emancipációja antitradicionális azaz nem felel meg a teremtés rendjének, vagyis istentelen. Ennek megfelelően a lánygyermeket kiskorától kezdve engedelmességre, odaadásra és tisztelettudásra szoktatják. Első nevelői természetesen a szülei, akik lányaikat és fiaikat eltérően kezelik. Az anya, az anya testvérei, a nagyanya együttesen mutatják azt a mintát amellyel neki mint lánygyermeknek azonosulnia kell. Ezzel párhuzamosan illetve később a vallásos nevelés keretében találkozik azokkal a női istenalakokkal akiket az indiai ember évezredek óta imád.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Indiában szinte minden család vallásos: rendszeresen jár templomba, látogatja a szent zarándok helyeket, megüli az ünnepeket, áldoz az isteneknek és naponta imádkozik illetve olvassa a szent iratokat. Ilyen légkörben az említett istennő alakzatok mindenki által megközelíthetőnek sőt elérhetőnek látszó mintáknak bizonyulnak.
Míg Európában előbb a szerelem azután a házasság, Indiában mint említettem előbb a házasság, azután a szerelem. Hogyan valósul ez meg? Nos úgy hogy még mielőtt a fiú vagy leány gyermek eladó illetve házasulandó korba kerülne a szülők, mindenek előtt az apák, azonos kasztbeli párt keresnek gyermekeiknek és megházasítják őket. Mire házas gyermekeik serdülni kezdenek már van párjuk méghozzá életre szóló, akivel együtt behatolhatnak a „földi” és „égi” szerelem rejtelmeibe. Az alapelv tehát: minél korábban megházasítani a fiatalokat, lehetőleg gyerek vagy serdülőkorban.

A „Káma Szútra” vagyis a „Szerelem Vezérfonala” című könyvet szinte minden nyugati nyelven kiadták már. Ez az a mű amelyből kiindulva némi fogalmat alkothatunk India szerelmi kultúrájáról. Ez a kultúra nem rejt véka alá semmit, minden előforduló megnyilvánulását a szerelemnek alaposan kitárgyalja és ezáltal bevezetést nyújt és hiteles képet ad a testi szerelemről, a hozzá tartozó élvezetről éppúgy mint a test elfogadásáról is. Vagyis a testi szerelem remekművének tekinthető. Szóban vagy írásban ezt az örökséget kapja minden indiai lány és fiú. Ez a mű nem tesz különbséget nő és férfi között, mindkettőt egyformán képesnek és hajlamosnak tartja a teljes értékű szerelmi kapcsolat elérésére. Mondhatnánk rendkívül modem. Nem feledkezik meg azonban arról sem, hogy mindez csupán érzékiség: illúzió, látszat maradna ha nem volna jelen benne a szellem is. A szellem és a test közelítése érdekében pedig bölcsen hangsúlyozza a művészetekben való jártasság fontosságát.