Fürdés a Gangeszben
India hét szent folyója: Gangá, Godavári, Szaraszvati, Narmada, Kavéri, Sindhu (Indus) közül a Gangá (Gangesz) a legszentebb, a vizek vize. Vizét a betegek, a haldoklók és a halottak szájába töltik India szerte ma is. Belsőleg fogyasztani, vagyis inni éppoly üdvös, mint külsőleg használni, azaz fürödni benne. A Gangá minden pontja szent hely (tirtha), de különösen szent Benáresz, a fény városa, ahol nagy ünnepek alkalmával százezren, milliónyian gyűlnek össze, hogy részesei és tanúi lehessenek a szent Víz és a szent Fény rituális találkozásának.
Az allahabadi Kumbh-Méla alkalmával, Prayag-nál, ahol a Gangá és a Dzsamuná vize összefolyik, több milliónyian gyűlnek össze, hogy megmerüljenek a Gangában, amely minden bűnt lemos a vallásos hinduk szerint. Ahhoz, hogy e számunkra fantasztikus méretű rituális fürdőzés belső értelméhez közelebb kerüljünk, s mélyebb értelme felvillanjon előttünk, előbb a víz szimbolikájával kell ismerkednünk.
A víz szimbolikája
India (Bhárat) az évente rendszeresen ismétlődő monszun országainak egyike. Ezekben az országokban két fő évszak van: egy száraz és egy nedves. A száraz évszak az eszméletlenségig forró, a vége felé közeledve minden élőlény partra vetett halként várja a frissítő monszun-szelet, mely az életadó, özönvíz-szerű esőt hozza.
Ekkor megduzzadnak a folyók, a vegetáció robbanásszerű növekedésnek indul. Mindenkinek a teremtés, újjáteremtés jut eszébe, a pusztító-újjáteremtő Síva isten, aki a mitológia szerint az égből alázuhanó Gangá alá tartotta fejét, hogy csillapítsa a víztömeg erejét s megóvja India földjét és népét a pusztulástól.
Az indiai mitológiában „felső Víz” a Tejút, más néven a Mennyei Gangá, „alsó Víz” pedig földi megfelelője, a szent folyó.
A földi Gangá India legnagyobb, legbővebb vizű folyója, 2900 kilométer hosszú, a Himalájában ered, a „Világ Tetején”, végigfolyik a Hindusztáni síkságon, egyesül a Brahmaputrával, s végül a Bengáli öbölbe „veti magát”. Mitikus értelmezésben a vizek jelképezik a teremtés folyamatát, valamint a teremtés előtti és utáni feloldott állapotot. Aki számtalan társával együtt a Gangá vizébe merül, az leírhatatlanul csodás élményt szerezhet, minden tökéletlenségétől megszabadulhat és feloldódhat a tökéletességben.
Tisztálkodás, tisztaság
A közel- és távol-keleti népek fontosnak tartották minden időben a tisztaságot, és tudatában voltak, hogy ez nem azonos a tisztálkodással. Magas színvonalú, fejlett fürdési kultúrával rendelkeznek. A hinduk (s a szó itt vallást jelent, hinduizmust) naponta háromszor fürdenek. A tisztálkodás kötelező, a Puránák és a Dharmasásztra előírja, hogy a papi kaszt tagjai a napszakos rituálé végzése előtt tisztálkodjanak, ezt az előírást teljesítik más kasztok tagjai, a harcosok és a kereskedők is. E szemlélet szerint nem az tiszta, aki nem piszkos, mert megmosdott (ahogyan mi gondolnánk), hanem aki lelkileg is realizálja, megvalósítja a tisztaságot.Az előírások szerint a tisztálkodás vízzel és földdel történik, de végezhető olyan szappannal is, amely állati zsiradékot nem tartalmaz, növényi vagy ásványi anyagból készült.
Az általunk is jól ismert tisztasági fürdő kellemes, nyugtató hatását jól ismerik, de tudatában vannak, hogy a magasabb értelemben vett tisztaság csak ezen túl kezdődik.
A Gangá tehát nem fürdőkád, a rituális fürdés csak szent mondások, imák és a napfényben végzett vízáldozat, valamint a háromszoros megmerülés után válik érvényessé. Hatása tovább növekszik attól, hogy emberek tízezrei végzik együtt, kórusban fohászkodva, kölcsönhatásban egymással és a kozmosszal.
A rituális fürdés forgatókönyve
Háttér: eljött a hívő-zarándok életének nagy pillanata: a Gangá partján áll, Varanászinál, a 6 km hosszú monumentális márványlépcsős part valamelyik pontján, az úgynevezett Ghát-ak valamelyikén, felette nagyszerű paloták hosszú sora, mellette zarándokok sokasága, színes szárikban nők, akik tetőtől-talpig felöltözve, ruhástul merülnek vízbe, s férfiak, akik félmeztelenül. Itt-ott papok ülnek napernyők alatt, különböző rendű és rangú aszkéták meditálnak lótuszülésben a lépcsőn, koldusok nyújtogatják kezüket, kereskedők sündörögnek és kíváncsi nyugati turisták járkálnak fényképezőgéppel.
- Első lépés: a Gangá-mantra recitálása a víz fölé kiterjesztett kézzel a parton.
- A zarándok lassan belép, megáll a sekélyebb vízben, egy szál kusa-fűről hullajtott vízcseppel meghinti magát a mantra mormolása közben.
- Az „OM GANGÁ” mantra recitálása közben merít a folyó vízéből és iszik a jobb markából, majd a hüvelykujja tövéről a csuklójára csorgatva a vizet az OM NARAYANA NAMAH mantrát mondja: üdvösség a vízen járó Visnunak. Ez a belső megtisztulás. Ezután jobb kezével a szemét érinti, majd fülét, szívtájékát és feje tetejét, lokalizálva a mondottakat, miközben más és más mantrát mormol.
- Következik a Nap-üdvözlés: az éppen kelő Nap felé fordul arca előtt összetett kézzel, meghajlik előtte olyan mélyen, amennyire tőle telik, majd két markában vizet emelve a magasba, azt áldozatul bemutatja a Napnak, ujjhegyein lefelé folyatva a magasból a napsugaraktól ragyogó vizet.
- A rituálé a négy főirány üdvözlésével folytatódik: kelet felé fordulva az isteneket, dél felé a mestereket, tanítókat és szülőket, nyugat felé a risiket, az ős-bölcseket, észak felé az ősök szellemeit üdvözli.
- Belsőleg hangzó, néma mantrák kíséretében légzésgyakorlás következik ülő helyzetben, majd a papok a beavatási mantrát mondják el.
- Azután ki-ki a saját kasztjának, családjának megfelelő szent iratot olvassa el vagy recitálja fejből. Mindezek után tekinthető „késznek” a zarándok a tulajdonképpeni rituális fürdés kivitelezésére.
Belép a vízbe először köldökig, azután gyomorszájig, végül szívtájig merül, majd szembefordul a víz folyásával és összetett kézzel, függőleges testhelyzetben háromszor megmerül (immerzió) a folyó vizében, mindkét térdét behajlítva, oly módon, hogy a víz teljesen elborítsa fejét, természetesen ismét három különböző mantra mondása közben.
- Az első megmerülés eloldja „durva-testétől”,
- a második megmerülés eloldja „finom-testétől”,
- végül a harmadik megmerülés arra szolgál, hogy eloldódjon az „okok-testétőI” is.
Ez a fürdés-szabadulás három fokozata. Miután kijött a vízből, hite szerint mindhárom „testét” regenerálódva nyeri vissza. Érdekes párhuzam, hogy a Szentháromságnak megfelelő teljes háromszoros megmerülést a korai kereszténység is ismerte és alkalmazta folyóvízben történő keresztelés alkalmával. Miként cselekszenek az írni-olvasni sem tudó legegyszerűbb zarándokok, a „többség”, akik sokak szerint képtelenek ennyi bonyolult előírás fejbentartására és végrehajtására? Szívből jövő kiáltással: – dicsőség Gangá Anyánknak – merülnek háromszor a Gangába.
A tolerancia iskolapéldájaként gyakran idézett hinduizmus szerint mindenki a saját szellemi szintjének megfelelően végzi a fürdési rituálét: bonyolultan, aki bonyolult, és egyszerűen, aki egyszerű. Ha őszinte szívvel és teljes odaadással teszi, akkor a legegyszerűbb áldozat is ugyanannyit ér, mint a legbonyolultabb.
A Gangá vize nyugati szemmel
A Gangá vize India népeinek hite szerint abszolút tiszta, sőt minden betegséget meggyógyító csodás medicina. Sokan bakteriológiai szempontból is tisztábbnak tartják bármely más létező víznél, habár ezt nem erősíti meg semmiféle szent irat, tehát bízvást tekinthetjük jóhiszemű, de veszélyes túlzásnak. Mai benáreszi ruhamosók vélekedése szerint nincs jobb mosóvíz a Gangá vizénél.
Sajnos nem mindenki ismeri és tartja be a rituális előírásokat, s ebből óriási bajok származnak: vérhas, kolera és májgyulladás. Gyakran súlyos betegek belemosdanak a szent folyó vizébe, olykor egész hullákat vagy hulla- maradványokat is belecsúsztatnak a legszegényebbek, akiknek nincs pénzük a hamvasztásra. A folyó közelében működő gyárak is megteszik a magukét, ezért nem olyan tiszta a Gangá vize Varanászinál, mint amikor a Himálajától elindult.
Cél a megtisztulás
Bármit, amit csinálunk, legyen az látszólag mégoly egyszerű, mint a mindennapi tisztálkodás, meg kell tudnunk szentelni, különben hiába minden igyekezet: piszkosak nem leszünk talán, de nem tisztulunk meg. Nem elégséges profán fürdőt venni, mert mindez merő formalitás is lehet, legjobb esetben is csak szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az ember belső értelemben megtisztuljon.
Ha a megtisztulás csupán a vízen múlna, akkor a Gangában úszó halak lennének a legtisztább lények az egész Földön.
