Főnix és újjászületés

Szimbolikus madarak

A főnix megtestesíti a teljes regeneráció, átváltozás lelki képességét. Ezért nemcsak a hagyomány, hanem a modern pszichológia számára is fontos szimbólum.

Az emberiség néphagyománya bővelkedik madár-szimbólumokban. A szimbolikus szárnyasok általában jó madarak, ám előfordulhat az is, hogy rosszak. Miként van köztük gyakran előforduló, úgy akad ritka madár is. Lehetnek valóságosak vagy képzeletbeliek. A sas, gólya, páva, holló, varjú, galamb a konkrét és a szimbolikus valóságban is létezik. Mindenki jól ismeri őket, a magyar népdalok bensőséges hangon szólnak a gólyáról, a cinegéről vagy a vadgalambról. Mindezek szimbolikussá nőtt valóságos madarak.

Nem így a főnix, melynek nincs valóságos alakja. Ritka, mesés szimbólum, mely az alkotó képzeletből, az imaginációból született. Keletről származik és a középkorban élt Sevillai Izidor könyve, a “Liber etimologiarum” (Basel, 1489) így ír róla: “Boldog Arábia madarát azért nevezik főnixnek, mert bíborszínű és egyedülálló a maga nemében, nincs párja az univerzumban.” Az ókorban azt tartották, hogy “Egyiptom földjén a főnix önkéntes tűzhalált szenved, majd ezután újra éled, újra kezdi életét, ismét felkel, mint Heliopoliszban a Nap”. A harmadik idézet Picinellus “Mundus symbolicus” című művéből való, aki Szent Ambrust idézi: “Ez a madár (főnix) is arra tanít bennünket, hogy higgyünk a feltámadásban”. Szent Ambrus Phoenix Christusról beszél, amely a halottak feltámadásának szimbóluma.

A főnix megtestesíti a teljes regeneráció, átváltozás lelki képességét. Ezért nemcsak a hagyomány, hanem a modern pszichológia számára is fontos.

A madár és a kígyó ősképe

A madár-szimbólum lélektani tapasztalatok tanúsága szerint energiát képvisel, sok pszichikai energia vetíthető belé. De a psziché összes energiáját csak akkor képviselheti, ha kiegészítjük. Ezért rendelt mellé a hagyomány és a tudomány is egy kiegészítő szimbólumot, amely a madárral ellentétes tartalmakat hordozza: ez ősi ellensége, a kígyó.

A madár és a kígyó együtt duális karakterű ősképet alkotnak, amely a psziché összes energiáját felveszi magába, a tudattalan és a tudatos erőit is.

A jungi lélektan ellentétpárokban gondolkodik, elképzelése szerint a psziché számtalan ellentétpárból tevődik össze. Csak akkor mondhatjuk, hogy ismerünk egy szimbólumot, ha ismerjük komplementerét is, amellyel párt alkot.
Mivel a főnix tüzes madár, ellentéte a vizes jellegű kígyó, nélküle nem ismerhető meg kellő mélységben. A kígyó szemei elbűvölő drágakőként ragyognak. Szájához viszonyítva óriási méretű áldozat elnyelésére képes. Testének rugalmas, kinyúlni és összehúzódni képes mozgása eleven szinuszgörbét ír, szeméből, szájából és testéből megbabonázó, elnyelő, az alsó világból eredő őserő árad.

A madár szeme nem rezzenéstelen, mint a kígyóé, hanem mozgékony, ide-oda ugráló, csőre csipeszszerű, hegyes, pontos, egy pontra koncentrál, nem az egész világot nyeli el. Mozgása a földtől elrugaszkodó, ritmikus szárnycsapása a szabadságot, a könnyedséget, a tér minden irányába haladni képes, felemelkedő mozgást jeleníti meg, azt, amit a görögök pneümának, szellemnek neveztek.

A kígyó lehúzó, lent tartó, az alvilághoz kapcsolódó lény, a madár viszont felemelő, fenntartó, a felső világ megtestesítője.

Az emberben a kígyó a psziché testi vonatkozásait képviseli, a madár a psziché szellemi vonatkozásait jelképezi. Az emberi léleknek mindkét pólust tartalmaznia kell, egyik nélkül sem létezhet. Kettejük viszonyának megoldottsága vagy megoldatlansága minden egyén, család és társadalom számára kulcskérdés.

A madár, a kígyó és az életfa

A kígyó és madár együtt a fent-létet és a lent-létet jelentik számunkra. Az életfa szimbóluma összekötő szerepet tölt be fent és lent között. A strukturált organikus tér jelképe, annak középpontjában áll, onnan kisugárzik, ágakat bocsát ki. Az életfa azt jelzi, hogy a kígyó-madár ellentét nem kibékíthetetlen, hanem természetes. Mindkettőnek helye van az életfán. A madár helye az életfa csúcsán, a kígyó helye lent, a gyökérnél van.
Az emberi psziché: kígyó is, madár is, gyökér is, lomb is. Fontos e szembenállásban a bipolaritás és az összetartozás. A madár és a kígyó szembenállása nem statikus, mert az életfa alulról felfelé illetve fölülről lefelé irányuló nedvkeringése összeköti őket. Közös fán helyezkednek el. Nevezzük az alulról fölfelé irányuló nedváramlást kígyó-áramnak, a fölülről lefelé irányulót madár-áramnak.

Lelkünk különböző pólusai

A madár a psziché tudatos részét jelképezi, a kígyó a tudattalant, melyek hatnak egymásra. A tudattalanból emlékek és a képzelet képei emelkednek fel a tudatba, majd süllyednek vissza ismét. A kiemelkedés-tudatosulás és az elmerülés-tudattalanná válás adja a psziché hullámzását. A jól működő psziché együttműködik saját erőivel, vagyis az emlékezéssel és a felejtéssel. Az együttműködés időnként és egyénenként különböző minőségű és erősségű.

A psziché dinamikája szempontjából fontos, hogy feszültség képződjön a tudatos és a tudattalan között, de éppoly fontos az is, hogy az ellentétpárok együttműködjenek.

Gondoljunk az egymással vetélkedő testvérekre: ha a madár erősebb, mint a kígyó, akkor elnyomja azt. Sokan elfojtják ösztönös késztetéseiket. Ha a kígyó az erősebb, a madár marad alul. Az is előfordul, hogy valaki ösztönösen erős személyiség, de tudatilag bizonytalanabb lábon álló ösztönlény. Ennek oka, hogy túl jól sikerült elválasztania a kígyót a madártól, vagy egyiket hagyta elnyomni. Emiatt a tudat megmerevedik és törékeny lesz, vagy a tudattalan válik hevessé, kitörésre hajlamossá. Neurotikus probléma-csíra mindkettő. Az egészséges megoldás az elnyomott ellentétpár megkeresése és a két pólus kiegyensúlyozása a békés együttműködés érdekében.

Tűzvarázs

Hogyan alakul át a vizes-nedves jellegű, lassan fejlődő helyzet gyorsabban fejlődő, tüzes-száraz szituációvá?

Mielőtt erre válaszolnánk, tegyünk kis kerülőt: az ember lelki fejlődésének kritikus szakaszait a belső ellentétek kiéleződése jellemzi.
E törvényszerűségnek megfelelően a kígyó és a madár között küzdelem alakulhat ki. A harc támadásból és védekezésből áll. A tudatos megtámadja a tudattalant, harcol ellene és viszont. Ekkor előretörést és hátrálást vehetünk észre. A kialakuló harc célja azonban nem a győzelem. Nem céljuk, hogy legyőzzék egymást, hiszen ezzel saját titkos, másik oldalukat semmisítenék meg. A cél fordulatok előidézése a küzdelem során. Harc közben az ellenfelek ugyanis gyakran helyet cserélnek. A küzdelem során előfordulhat, hogy lekerül a madár és fel a kígyó. A helycserével, körforgással tudatosul, hogy a két ellenfél nem különbözik annyira egymástól, amennyire korábban gondoltuk. De van-e így értelme a küzdelemnek? Van, de nem a gyilkos küzdelemnek, hanem a játékos, sportszerű és művészetként gyakorolt harcnak, amelynek tanulságai vannak, de áldozatai nincsenek.

A tudat és tudattalan ellenségeskedése hosszú távon meddő. Viszont a tüzes harci kedv bekapcsolása révén a korábban lassú folyamat felgyorsul. Ám csak lassan, óvatosan gyorsítható a belső, önmagunkkal folytatott küzdelem: csak annyira, hogy kontrollálható és biztonságos maradjon. Eközben a képek gyorsabban áramlanak a tudattalanból a tudat felé és viszont. Itt már nem nedvkeringésről van szó, hanem hevülésről, hőről, hőkeringésről. “A mi vizünk tűz is” – mondták az alkimisták. A hevesebb áramlás során a kígyó felágaskodik, mintha repülni akarna, vagyis a korábbi ellenfelek nemcsak helyet cserélnek, hanem egymás viselkedését is átveszik: a kígyó madárszerűen, a madár kígyószerűen kezd viselkedni. Ez még nem átlényegülés, de katarzis, megtisztulás.

Kígyó – tűz – madár

Intenzív lelki fejlődésünk során a kígyó nem vész el, csak madárrá alakul. Tűzkígyóként tűnik el és tűzmadárként jelenik meg. Eltűnések és felbukkanások váltakoznak. A kígyó madárrá ég, miközben felveszi a szivárvány színeit: piros-sárga-zöld-kék madárrá válik.
Az egyik pillanatban kígyó, a másikban madár. Nemcsak a formák, hanem a színek is átcsapnak egymásba, a súlyos test súlytalanságba és a súlytalanság súlyba. A főnix röpköd. Felszállás, lebegés és leereszkedés váltja egymást, ellentétek csapnak át egymásba és végül integrálódnak. Befejezésképpen a hagyományok szerint a főnix felszáll a Napba, visszatér eredetéhez, tiszta fénnyé válik.

A főnix a komplex lélektanban Selbst-nek nevezett igazi ént, az emberben rejlő legnagyobb átalakító erőt szimbolizálja.

Ez az átalakulás jelentkezhet álomban, éber álomban, meditációban, valamint szellemi vagy konkrét művek alkotásának formájában is. Lényege szerint célja az összes ellentét integrációja, és a legmagasabb csúcsélmény, az ember lelki fejlődése.