Utazás és szellemi törekvés Indiában

Utazás és szellemi törekvés Indiában

India egy lélekbúvár szemével 6. rész

Indiába vagy Nepálba utazni a XX. század amerikai és nyugat-európai ifjúságának nagy álma, nagy kalandja volt és maradt mindmáig.
Nem kétséges, hogy számunkra is ez volt a NAGY UTAZÁS. Hiszen utunk során oda-vissza körülbelül 20 ezer kilométert tettünk meg. Elutazni annyi, mint egy kissé meghalni, mondja egy francia közmondás. Ez az érzés sokszor elővett bennünket, út és életút eggyé lett bennünk.

C. G. Jung szerint az ember lelki fejlődése, tulajdonképpeni emberré válása is utazás más szóval individuáció: utazás az önös zárt egótól a nyílt és tiszta Selbst-ig, az igazi énig. Fentiekből következően minden igazi nagy utazás zarándokút is, akár tudomásunk van róla akár nincs. Érdekes volt tapasztalnunk azt hogy a fenti értelemben vett nagy utazásra nemcsak az európaiak vágynak, hanem mennyire vágynak maguk az indiaiak is. Ezért is van annyi vándor szerzetes, zarándok és utazó szent. Ma is minden hindu arra törekszik, hogy öregkorát, jobb vagy rosszabb feltételek között, a szent helyek bejárásával töltse el. Hogy életét végül Benáreszben, a szent városban, a fény városában fejezze be, magára öltött test ruháját ott vesse le. A benáreszi pusztító megújító halotti máglya lebeg célként belső szeme előtt.

Ha test-ruhánkat nem is vetettük le Benáreszben, de tapasztaltuk az ottani napkelte csodálatos megvilágosító panorámáját, mikor hajnalban végig hajóztunk a Gangá hat kilométer hosszú kőlépcsős partja előtt, amelyen valóban ezer és ezer alakban jelennek meg és tárulnak fel a szemlélő előtt mintegy óriási tükörben az imádkozó fürdőző jóga-gyakorlatokat végző indiai emberi létformák. Nagy szembesülés.

Sokan feltették nekünk a kérdést, találkoztatok-e szentekkel, mesterekkel Indiában? Hogyne találkoztunk volna. India népe mélységesen vallásos ma is. Templomba úgyszólván mindenki jár. Magunk is láthattuk az óriási tömegeket mindenütt saját szemünkkel. És azt is, hogy többé kevésbé mindenki követi a hagyományokat, szájhagyomány vagy írásos hagyomány alapján ismeri a szent iratokat rendszeresen imádkozik ismeri és tiszteli az isteneket.
Aki Indiában egyszerűbb körülmények között például vasúton másod osztályon hosszabb utat tesz meg, és nem kerüli el a zarándokhelyeket annak egzisztenciális problémái támadnak a szónak szellemi értelmében véve. Mivégre születünk a Földre? Mi célt szolgál a létünk? Kicsoda az ember? Mikor tölti be a rendeltetését? A választ erre mindenkinek magának kell megadnia. Ott a helyszínen szoros helyzetben szembesülve az emberi lét minden nyomorúságával. Ami leghamarabb tapasztalhatóvá válik, az nem a “Nirvána” mérhetetlen fénye és nyugalma és nem is a „móksha” a megváltottság állapota, hanem a „szamszára” vagyis a létforgatag. Életek, életformák szakadatlan áramlása, körforgása ki tudja honnan ki tudja hová.

Hinduk és muzulmánok

A kemény, energikus, hódító iszlám hívei és a lágy, szelíd, türelmes hinduk úgyszólván egymás keresztjei. Általuk szembesülnek egymással a szétfolyás és a határozottság, a keménység és a lágyság, valamint az egyféleség és a sokféleség, melyek voltaképpen egymással összetartozó ellentétpárok.
Indiai utazásunk idején történt, hogy Ráma királyfi születése helyén Ajodhjában a feldühödött hinduk nekiestek egy a muszlinok által épített templomnak és lebontották azt, helyére Ráma királyfi és felesége Szitá a Mahbhárata hőseinek szobrát állították. Erre válaszképpen India szerte összetűzések és terror cselekmények robbantak ki…

Hol van a megoldás?

Valahol ott, ahol Sri Aurobindo és felesége az Anya keresték. Utazásunk utolsó állomása Pondicherry illetve Auroville, a hajnal és a jövő városa volt, melynek közelében lakott egykor régesrégen Agasztja, a híres ősbölcs, aki „kiitta a tengert“.

Kései utódaik Sri Aurobindo és felesége most a huszadik században egy olyan globális tanítást kívántak közölni az emberiséggel, amelyben India, vagyis a Kelet és a Nyugat elmélyedése illetve tudása és tevékenysége közti ellentét áthidalhatóvá válik.

“Aurobindo szerint minden élet jóga. “

A mai ember még csak tökéletlen előfoka annak, amivé, akivé lehetne illetve amivé majd válni fog. Ahhoz hogy ez a globális hatású átalakulás végbe menjen az úgynevezett “integrális jóga” útját kellene követnie, amelyben a meditáció és az akció, a spirituális elmélyedés és az alkotás, művek létrehozása egyaránt benne foglaltatnak.
Az emberiség élete és léte egyetlen közös szellemi célban találkozhat. Ennek szimbóluma a hajnal városa, Auroville melynek középpontjában a Matrimandir, egy óriási gömb alakú templom áll. Ez a szellemi középpont amely belül hófehér, tizenkét oszlopos fénytemplom.

A város spirális alakú, csakra formájú, miként a galaxisok. Építése két évtizede indult meg Unesco-segítséggel. Megújuló, ellanyhuló lendülettel építik azóta is a világ minden tájáról odasereglő vándorok, akik szellemibb világot remélnek és ezért valamit tenni is hajlandóak. Az alapok le vannak téve, a megkezdett mű Indiában és a világ minden részén tovább folytatható, folytatókra vár.

Mindent egybevéve 1992-ben hat hetet töltöttünk Indiában. Amióta itthon vagyunk dolgozunk utunk tanulságain. Arra gondolunk, hogy most, amikor az euro- amerikai ember elbizonytalanodott, tétova lett nem válna-e hasznunkra ha jobban megismernénk Indiát, ezt a szegény gazdag országot, amelynek ősmúltján kívül jövőképe is van.