C. G. Jung 80 éves volt, amikor egy régi tanítványa, egy 70 éves hölgy felkereste abból a célból, hogy megkérdezze tőle, milyen képet alkotott magának a halálról és a halál utáni élet lehetőségéről. Jung így válaszolt neki:
„Nem sokat segítene önnek asszonyom a halálos ágyán, ha tudná azt, amit én a halálról hiszek, magának önállóan ki kellene dolgoznia a saját elképzeléseit erről a kérdésről.”
1. A halál régen és ma
A régmúlt idők emberei, a néphagyományok illetve a vallási hagyományok nem úgy gondoltak a halálra mint ahogyan manapság szoktak. Egyfelől természetesnek másfelől természetfeletti lehetőségnek tekintették. Előre készültek rá mint valami beavatásra, hogy felkészülten fogadhassák. Bensőségesen, közvetlenül foglalkoztak a beteggel, közel engedték magukhoz a beteget és a betegséget. Tradicionálisan kipróbált és bevált módon foglalkoztak a haldoklóval, halottal. (Ápolás – mosdatás – siratás – temetés – sír ápolás és főként az emlékek ápolása.)
Tehát nem távol tartás, elkülönítés, kórház – üzemi futószalag ellátás mint manapság, vagyis probléma hárítás, hanem éppen az ellenkezője: vállalás.
Minden valószínűség szerint az ősök, a múltban élt elődök kultusza a legősibb kultusz, és azt a kihívást, amit a halál jelent, az emberiség a kőkor óta ismeri.
A mai városlakó ember sajnos éppen ellenkezőleg cselekszik mint a régiek: nem készül rá, igyekszik elfelejteni, megfeledkezik róla. Elsüllyeszti a halottait, próbálja elkerülni a szembesülést. Ezáltal a mai emberek jelentős része kulturális és lélektani szempontból minden eddig élt embernél óvatlanabbnak sőt primitívebbnek tekinthető.
A jungi lélektan szerint aki átlépi az életközépi forduló pontot (kb. 40 év) az szembe találkozik saját meg nem élt, elintézetlen, felhalmozott problémáival. Végső fokon az elmúlás vagy maradandóság problémájával.
Legkésőbb ettől az időponttól kezdve válik aktuálissá, Jung szavával szólva, hogy „mindenki kidolgozza a saját elképzeléseit erről a kérdésről”. Az Olvasónak ehhez a munkájához szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni.
2. Időben jött halál-álmok
Bizonyított tény, hogy minden ember akár tudatosítja ezt a tényt, akár sem, minden éjszaka álmodik. Álmai hatással vannak nappali életére, az álmok előre jelezhetnek kezdődő betegségeket. Elősegíthetik a gyógyulás útjának, módjának megtalálását.
A gyógyító hatású, úgynevezett templomi alvást az ókori népek jól ismerték és eredményesen alkalmazták az archeológiai leletek szerint pl. Görögországban is. Az álom és halál iker-ősképei Hypnos (megszemélyesített alvás) és Thanatos (megszemélyesített halál) az ember állandó kísérőinek számítottak.
Az alvás idejére az ember a régiek szerint a tetszhalottság állapotába kerül – egyes népek szerint a lélek kihúzódik belőle – átmenetileg. Bizonyos, hogy az életközépi fordulat után fokozatosan növekszik annak esélye, hogy az ember saját halálával álmodjon, esetleg mások halálának formájában.
Lássunk egy időben jött álmot C. G. Jung egyik legkiválóbb tanítványától M. L. von Franz-tól, aki pszichológus révén apácák előtt tartott előadást a halál közeli álmokról. Később levelet kapott egyik nyugdíjas apáca hallgatójától, aki 83 éves volt és azt írta neki, hogy előadása nyomán megértette egy 3 hónappal korábbi álmát, melyben egy hang a magasból azt mondta neki készítse el a menyasszonyi ruháját. Nem értette, hogy mit jelenthet ez az ő korában. Most azonban már érti, hogy Krisztussal való házasságáról van szó, amely a halál után/által valósul meg. Ez az álom időben jöttnek nevezhető s az életmunka eredményes lezárását jelzi előre.
3. Korán jött halál – álmok
Közismert, hogy az állatok érzik, megérzik a kataklizmák előtti, halál közeli (pl. földrengés, bányaomlás, hajók elsüllyedése, stb.) élethelyzeteket és rendellenes viselkedéssel reagálnak ezekre. Nos, a halálközeli állapotokban gyakran az emberek is másként viselkednek, a szokottól eltérően. A halál közeli állapot egyáltalán nem passzív: óriási belső változások lehetőségét rejti. Nem túlzás, hogy a halál pontosan úgy, ahogyan szinte minden hagyomány vallotta, nagy lehetőség az ember számára: lehetőség a természetfelettivel való szelíd vagy heves találkozásra. Ezek után nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy az úgynevezett halál közeli álmok különleges, sajátos jelleget mutatnak, sőt sokszor kimondottan apokaliptikus karakterűek.
1. eset: M. L. von Franz páciensének álma:
Egy középkorú hölgy rákos megbetegedésben szenvedett, orvosai a „kegyes hazugsággal” nyugtatgatták: baja gyógyítható, ő azonban azt álmodta, hogy karórája megállt, elvitte az óráshoz, aki megállapította, hogy órája többé nem javítható. Két nap múlva pedig ezt álmodta: kedvenc fája fordítva nőtt a földbe. Semmit sem kellett ezek után magyarázni neki, mindent értett.
2. eset: 54 éves rákbeteg nő első álma operáció után
El van keseredve, hogy ilyen korán, 54 évesen, meg kell halnia. Majd ezt álmodja: zöldellő erdőt lát maga előtt, dús vegetációt, ősznek semmi jele. Ekkor hirtelen jövő erdőtűz teljesen leborotválja, halomra dönti, elégeti az erdő fáit. Szörnyű látvány. Utána az összeégett fekete földön lépdel – körös körül minden megszenesedett és hamvába hullt, de középen egy nagy kerek kő emelkedik ki, melyen tűznek semmi nyoma sincsen. Se meg nem égett, se be nem kormozódott a tűzben, gondolja az álmodó. (Ismét pusztulás és megmaradás képei együttesen).
4. Életfeldolgozás – halálfeldolgozás
A fenti példák és bizonyára számos saját álmunk alapján belátható, hogy vannak halál közeli álmok. S hogy az álmodásnak nagyon fontos lélektani funkciója van, volna, lenne, ha foglalkoznánk vele vagyis tudatosítanánk. A halál kiélezett életpillanat, a születés pillanat párja. Nem közelíthető meg reduktív módon. Saját erőfeszítésünk nélkül nem alakulhat ki autentikus hiteles személyreszabott képünk róla. „Saját halálát adjad ó Uram” – mondja R. M. Rilke egy költeményében, ezt ajánlja Jung pszichológiája is. A saját halál éppúgy nem passzív, mint amennyire nem passzív a saját élet.
Az elmúlással, időmúlással már az életben szembe kerül mindenki. Ehhez hozzáadódnak a tudattalan egyre gyakrabban kopogtató figyelmeztetései, jelzései, álmai. Aki tudatosan él és együttműködik álmaival, figyel rájuk, az tudja, hogy küszöböket lép át minden éjszaka mikor elalszik és minden reggel amikor felébred. Élettapasztalatai, küszöbátlépései ha tudatosítja őket, kellően felkészítik az utolsó nagy szembesülésre illetve fordulatra, s együtt mondhatja Szokratésszel: ez a hajnal! – áldozzatok kakast Aszklepiosznak.
