Szülő-gyermek kapcsolat
Hogyan készüljön a pár az újszülött fogadására? Mert nemcsak a családtagok tudata hanem tudattalanja is részt vesz a kommunikációban.
Az ember számára lélektani szempontból is fontos, milyen családból származik. A család, amelyben felnőttünk, tudatos és tudattalan mintaként működik bennünk, életünk első huszonöt évére döntő hatást gyakorol. Jelentős mértékben a magunkkal hozott családképtől függ, hogy később milyen családot alapítunk.
Sigmund Freud szerint a családot olyan erőtérnek kell tekintenünk, amelyet egy férfi és egy nő szexuális motivációk hatására hoz létre. Az ebbe beleszülető harmadik személy megjelenésével a család szexuális háromszöget alkot, amelyben minden erotikus színezetű vágyakat ébreszt, illetve elégít ki a maga sajátos módján. A család az öröm-elv érvényesülésének színtere.
Alfred Adler elismeri ugyan az előbbi közelítés fontosságát, de az emberi kapcsolatok egy másik összetevőjét emeli ki. Szerinte a család védelmi funkciót tölt be. A párkapcsolat azért kívánatos és előnyös, mert az ember a természet és a társadalom negatív erőivel szemben védettebbé válik, és csökkennek kisebbrendűségi érzései. Társat választ, és vele együtt a védettség és a meghittség légkörét alakítja ki. A család tehát két, három vagy több tagú szövetséget alkot: háromszöget vagy sokszöget.
Carl Gustav Jung szerint minden család különleges, egyszeri egészet alkot, és egyidejűleg számtalan ősnek és potenciális utódnak az ismétlődése illetőleg kiindulópontja, vagyis archeptikus képződmény. Családot alapítani nem csupán a szexuális vágy kielégítése céljából, vagy védelemkeresés érdekében szükséges. A család tagjainak teljes emberként való kibontakozását is szolgálja. Nem csak pozitív, hanem negatív szerepe is lehet abban, hogy tagjai mivé lesznek: kibontakoznak-e, megvalósítják-e önmagukat vagy sem, realizálják vagy eltékozolják lehetőségeiket és dolguk végezetlen távoznak.
Hogyan készüljön a pár az újszülött fogadására?
Amikor a férfi és a nő házasságot köt, többnyire két különböző családképet hoznak önmagukkal újonnan létesült kapcsolatukba. A magunkkal hozott családkép ösztönösen befolyásol bennünket, nem vagyunk kellően tudatában annak, milyen családot van módunk alapítani. Minden ember pszichéjének van tudatos és nem tudatos oldala. A jéghegy csúcsát ismerjük, de annak víz alatti óriási részét alig.
A párkapcsolatban nem pusztán a két tudatnak kell megtanulnia kommunikálni egymással, hanem a két tudattalannak is.
Gyakran mielőtt a házastársak megszokhatták, megismerhették volna e sajátos szituációt, megszületik a gyermek. Helyzete azért különleges, mert többé – kevésbé kész szülői erőtérbe születik, és a szülők nem választhatták ki több közül, ahogy azt egymással tették.
Hogy a szülés ne csak ösztönös történés legyen, a szülők tervezzenek előrelátóan. Testileg (kondíció), lelkileg (önismeret), és szellemileg (célok tisztázása) készüljenek fel a szülésre, hogy jövendő életüknek ne csupán elszenvedői, de tudatos alakítói lehessenek. A gyermekre való vágyakozás és várakozás legyen közös, és foglalja magába annak tisztázását, mit várunk a párunktól, hogyan szeretnénk nevelni gyermekünket, milyen életstílusban szeretnénk élni és hány gyermeket akarunk.
A gyermek érkezése
Nincs maradéktalan felkészülés. Az újszülöttre két egymástól eltérő, de egymást többé – kevésbé kiegészítő kép vetül, az apa és az anya képe. Ezek minősége függ a szülők előéletétől, a korábbi problémáktól és az egymáshoz való viszonytól. Függ attól is, mennyire fogadják el, vállalják, tekintik a magukénak az újszülöttet. Két „igen” között is lényeges különbség lehet. A szülőkben lelki fejlődés indulhat meg a gyermek által, ha nem hárítják el maguktól azt gondolva, hogy ők már lezárt és kész emberek.
Az újszülött neme fontos szerepet játszik a kapcsolat alakulásában. A gyermek mindkét szülővel nemétől függően polarizált kapcsolatba kerül. A fiú tudatát egyre inkább áthatja az apával való azonosulás. Tudattalanja az anyával kerül szoros kapcsolatba. Lány esetében ez fordítva történik.
Jung szerint a csecsemő valamint az anya és az apa egymással „misztikus participációban” vannak és kölcsönösen részesednek egymás lelki „javaiból”.
A továbbiakban az anya háromszoros „hálót” sző gyermeke köré:
- Erőt „sugároz” rá: ha bőségesen táplálja, fürdeti, ölben tartja, hozza – viszi, gondoskodik róla.
- Az anya szépséget és jóságot sugároz gyermekére: mosolyog rá, simogatja, ölelgeti, megcsókolja, énekel neki, szépen öltözteti, egyszóval szereti. A szeretet kifejezése épp oly fontos és „tápláló” lelki szempontból, mint a gondozó tevékenység testi szempontból.
- Amit nem pótol az erő, a szépség, a jóság: az intelligencia. A gyermeknek szüksége van arra, hogy jó szavakat szóljon hozzá az anya, már akkor, amikor a gyermek még nem tud beszélni.
A komplex lélektan szerint az újszülött nem „üres tábla”, hanem egyéni, jellegzetes diszpozíciókkal, hajlamokkal rendelkezik. A kisgyermek nem minden szülői hatást, parancsot fogad el, utánoz, nem mindenhez hasonul és nem mindenkivel azonosul, hanem szelektíven viszonyul szüleihez és főként azt veszi át tőlük, ami neki is megfelel, amire ő is rezonál.
Az apa és a kisgyermek
Ha az anya nem túlbuzgó, ha étkezési, fürdetési, tisztába tevési rituáléi nem szorítják ki az apát, akkor ő is megtanul bánni gyermekével, és kialakul kettejük kölcsönhatása. Ezért lényeges a szülök között az egymást kiegészítő, közös teherviselés.
Könnyebben gabalyodik bele a kisgyermek az anya által jóhiszeműen szőtt hálóba, ha az apa idegenként kívülről figyeli a családi eseményeket. Bármilyen nagy erőt, sok szeretetet, jóságot és intelligenciát viszünk a gyermekünkkel való kapcsolatba, minden szülőpárnak vannak taszító tulajdonságai is. Ez a jungi árnyékhatás. A szülők időnként sötét, kellemetlen, taszító, ijesztő és akadályozó árnyékot vetnek gyermekükre, akkor is, ha nem akarják. Amikor a szülő tudatosan szigorúan bünteti a gyermeket, számolnia kell a negatív következményekkel: akit bántanak, az maga is bántani akar.
A gyermek és a játék
A legjobban nevelt gyermek is vet árnyékot szüleire, sokszor puszta önvédelemből. A gyermek lelki fejlődésében halmozottan jelentkező szófogadatlanság, dacreakció fejlődésre utal, de csak akkor, ha nem állandósul. A normális fejlődéshez hozzátartozik az árnyékvetés képességének fejlődése is. Ezért nem szabad büntetni, elegendő a mérsékelő, a határátlépést jelző figyelmeztetés is.
Fontos, hogy időnként együtt játsszon az egész család, mert a közös játék nagy élmény, és az igazi játékban feloldódnak a családtagok közötti különbségek. Tanuljunk meg játszani egymással és gyermekünkkel, mert:
a közös játékból fakadó katarzis semmivel sem pótolható.
Óvoda- és iskolaéretté akkor válik a gyermek, amikor a szülői képek biztosan „ülnek” a gyermek pszichéjében, amikor biztos abban, hogy „anyám és apám fia, lánya vagyok és akarok lenni, hozzájuk tartozom, mindenkinél jobban szeretnek engem, és én is őket szeretem a legjobban.” A legfontosabb, hogy a szülők felvállalják szerelmük gyümölcsét, a közös gyermeket. Akkor is, ha ez a vállalás sokszor nem könnyű.
